VÉLEMÉNY: Az akolitus mindent megváltoztat, amit a "jófiúkról", azaz a Jedikről eddig tudtunk
A morálisan szürke Jedi a jó Jedi?
Eddig elég megosztó Az akolitus, és akkor finoman fogalmaztunk. Legyen szó a premier előtti lepontozástól – ami olyan emberek műve, akik csak azért kaptak vérszemet, mert ezúttal egy fekete nő a Csillagok háborúja-sztori főszereplője –, a sok expozícióval kapcsolatos valóban létező problémákról vagy néhány rajongó kirobbanó öröméről, hogy a sorozat végre élőszereplős változatban mutatja be a Köztársaság Fénykorát, nagyon kevés nem szélsőséges vélemény keletkezett arról, ahogyan Leslye Headland alkotó ezt a korszakot értelmezte. Úgy vélem, hogy ez az expozíció szükséges egy olyan érához, amelyet sok új rajongó eddig nem ismert. Továbbá én élveztem Amandla Stenberg alakítását Osha és Mae szerepében, ahogy Manny Jacinto és I Dzsongdzse is új és árnyalt értelmezését adták az Erő sötét és világos oldalának. Az is igaz persze, hogy kíváncsi vagyok, Vernestra Rwoh Jedi mester zöld sminkje miért olyan, mintha foltos lenne.
Száz szónak is egy a vége: összességében én sikerként tekintek Az akolitusra – még ha azon tűnődök is, hogy a Vernestrát játszó Rebecca Henderson mit művelt, hogy felbőszítette a sminkeseket, mert hogy Dafne Keen Jeckije meg tök jól néz ki. Ám míg ennek az "új" korszaknak a színvonalát csak emeli az a pár említett, nagyon erős alakítás, mégis azt tartom a legérdekesebbnek, ahogyan a sorozat bemutatja a Jedik autoriter természetét.
Egyfelől a médiában kevés jobb dolog van, mint egy selejtes és kudarcos karakter. Egyben van az élete? Nem. A helyes döntéseket hozza meg? Ritkán. Próbálkozik? Nagyon, de tényleg nagyon (vagy mint Han Solo esetében: alkalomadtán). Másfelől viszont kevés rosszabb dolog létezik, mint egy álszent balfék. Ő az ocsmány viselkedését azzal igazolja a saját maga által sugárzott dicsfényben tetszelegve, hogy mindezt a "nagyobb jóért" teszi, vagy hogy minden rendben van, mert "a szándékai tiszták" voltak, és bizony a Jedik inkább több, mint kevesebb alkalommal ebbe a kategóriába kerültek a Star Wars-történelem során.
"Csak egy Sith tárgyal végletekben" – mondta egy bizonyos Jedi. Ám ez a kijelentés eleve meglehetősen szélsőséges. A legnagyobb Jedi hősök vallottak kudarcot és vonultak száműzetésbe, maguk mögött hagyva a szennyesüket, hogy a galaxis mossa azt tisztára (nyugi, amúgy imádom Obi-Want és Luke-ot is!). És akkor még nem is említettük a tekintélyelvű ideológiájukat, ami előírja, ki használhatja az Erőt és ki nem, vagy azt az apró tényt, hogy manipulálják a családokat és elszakítják tőlük a gyerekeket, akiket a szüleik soha többé nem láthatnak.
A Renddel kapcsolatos említett nyűgjeim miatt van az, hogy én mindig is a szürke Jedik csoportját találtam a legérdekesebbnek a régi, bővített kánonban. A szürke Jedik a világos és a sötét oldal közti határmezsgyén mozognak, egyiknek sem hódolnak be, ugyanakkor hisznek az Erő valódi egyensúlyában. Az is meggyőződésük, hogy a Jedik szabályrendszere egy kupac l*szar – és bizony igazuk van.
Szóval azt látni, hogy a Jedik furcsa szabályait és amúgy nonszensz autoriter elveit kikezdi Az akolitus mind a brendoki boszorkányok körén, mind Jacinto Qimirjén keresztül, roppant izgalmas. Még I Dzsongdzse Sol mestere is szembemegy a normákkal abban az értelemben, hogy a saját becsületkódexe nincs összhangban a Jedik szabályaival, valamint érzelmileg kötődik a korábbi padawanjához. Hogy ez a kötődés többet jelent-e egyfajta atyai törődésnél, motiválja-e az a bűntudat, amelyet Osha és Mae családjának évekkel ezelőtt történt borzalmas tragédiája miatt érez, még a jövő zenéje. Bármi legyen is a végkifejlet, ez az egész hangsúlyosan azt elemzi, hogy a Jedik viselkedése tulajdonképpen elismerésre méltó-e, vagy csak szimplán a hatalom gyarapítását szolgálja: én emiatt követem hétről hétre Az akolitust.
A történelmet a győztesek írják, és gyakran ezek a győztesek egyúttal az elnyomók is. Habár a Birodalom kerekedett felül az eredeti trilógiában, mégsem kerültünk a hamis propagandája hatása alá, mert minden információt a lázadók szövetségének és kisebb, a Birodalom rezsimjével szemben álló frakciók perspektívájából fogadtunk be. De a Jediknek volt-e lehetőségük arra, hegy elregéljék a saját verziójukat a történelemről még a Birodalom felemelkedése előtt? Vagy a Jedik szent szövegei mind humbugok? Már elég sok kanonizált információ áll a rendelkezésünkre a mandalórikkal közös, komplikált múltjukról…
Másik cikkírónk, Rosie Knight korábban kielemezte így két epizóddal a finálé előtt, hogy még mindig nem lehetünk száz százalékig biztosak abban, hogy Az akolitus igazi gonosztevője Qimir vagy Sol és a többi Jedi-e, aki 16 évvel ezelőtt ellátogatott a Brendokra. Nemrég láthattuk, ahogy Qimir egy egész Jedi-osztagot lealáz, és bizony a széria eddig kibontakozott sztorija erősen utal arra, hogy Indara mester, Sol, Kelnacca és Torbin felégették a boszorkányok otthonát és magukkal vitték Oshát.
Az akciódús ötödik részben Qimir azt mondja, hogy ő egyszerűen csak szabadon szeretné használni a képességét: anélkül, hogy a Jedik felügyelnék ezt. Ez egy védhető álláspont, mivel nem a Jedik birtokolják az Erőt, és ezt a nézetet Osha közössége is osztja. A továbbiakban (mint arra erősen utal a sorozat) a Sith (vagy Ren lovagja) céloz rá, hogy a Jedik valami borzalmas dolgot tettek vele. Az ő szüleinek is az lett a sorsa, mint Osháéinak? Vagy volt egy saját gyermeke, akit a Jedik ki akartak képezni mint a sajátjukat, de ő ellenállt? Még nem tudjuk!
Qimirnek a Sith-ekéhez hasonló eredettörténete talán kezdettől nyilvánvalónak tűnhet, de az ennek kapcsán felmerült morális kérdések, a Jedik és szabályrendszerük megkérdőjelezése teszik olyan izgalmassá Az akolitust.
Sol megszegi a Jedi szabályrendszert, Qimiren keresztül pedig a széria pellengérre állítja mindazt, amit az olyan Star Wars-karakterekről tudtunk, akik a sötét oldal felé tendáltak. Lehet, hogy az üzletében csak "fedőnéven" dolgozott az évad korábbi szakaszában, de az, hogy egy lehetséges Sith (vagy Ren Lovag) kendőzetlenül bolondozik, nem várt örömöt váltott ki belőlem. Ahhoz képest, hogy itt egy franchise, ami elvileg ódzkodik attól, hogy "végletekben tárgyaljon", a Star Wars mostanáig meglehetősen szelektív és száraz (olykor karikatúra jellegű) volt, ha a hőseiről és a gonosztevőiről értekezett.
Az akolitus komplexitásának köszönhetően a Jedik – és talán a Sith-ek – még nem voltak ennyire izgalmasak 1977 óta. Így, hogy a szürke korábban ritkán látott árnyalataival foglalkozik, Headland és a sorozat mögött álló csapata megkérdőjeleznek mindent, amit idáig a Jedikről mint a galaxis állítólagos hőseiről tudtunk. Szerintem nincs ennél érdekesebb módszer arra, hogy életet leheljenek egy olyan franchise-ba, ami egy ideje már identitásválságban szenved, és alig várom, hogy eljussunk a széria végkifejletéig.
A cikk Amelia Emberwing, az amerikai IGN szerzője szövegének a fordítása.
