Még mindig forró: 25 éves az Amerikai pite
A siker receptjének nyomában
1999. július 9-én, azaz – és ezt most tágra nyílt pupillákkal, az idő múlásán szörnyülködve írjuk – 25 éve mutatták be az Amerikai pitét, melyet három hivatalos és négy nem hivatalos folytatás követett, és mely egy jó 10 évre ismét divatba hozta a tinivígjáték műfaját. Az évfordulót megünnepelvén kicsit bekukkantunk abba a konyhába, ahol két évtizeddel ezelőtt Chris és Paul Weitz Adam Herz receptjéből megsütötte a világ talán leghíresebb süteményét. (A cikk eredetileg 2019. július 9-én, a 20. évfordulón jelent meg.)
A hozzávalók
"Cím nélküli tini szexvígjáték, amit 10 milla alatt ki lehet hozni, és amit a legtöbb olvasó utálni fog, de szerintem Önnek tetszik majd" – cím gyanánt ez állt Adam Herz forgatókönyvének fedőlapján, mellyel a hollywoodi filmstúdióknál házalt. Legújabb ötletét mindössze 6 hét alatt vetette papírra, miközben jókorát merített saját gimis élményeiből is. Erre egyébként szükség is volt, mert a rendezéssel megbízott Weitz tesók angol elit sulikba jártak, így kereken zéró tapasztalatuk volt, milyen az élet egy átlagos amerikai középiskolában. Ennek ellenére is elvállalták a felkérést, hiszen a forgatókönyvet olvasva úgy érezték, hogy ezt még ők sem tudják elrontani.
Mert bizony a szokatlan "munkacím" bevált: a Universal ráharapott a szkriptre, bár valószínűleg elsősorban nem a lapok tartalma, hanem a "10 milla alatt ki lehet hozni" kitétel ragadta meg a figyelmüket. Ehhez igyekeztek is tartani magukat, igaz, a büdzsé vége 11 millió dollár lett, de ezt utólag talán senki sem bánja már. Vannak olyan esetek, amikor a szűkös anyagi források okozta kényszer rendesen rányomhatja a bélyegét a munkálatokra, de szerencsére az Amerikai pitével pont a fordítottja történt. A megszavazott összeg ugyanis olyan elenyésző volt a stúdió szemében, hogy a Weitz tesók lényegében szabad kezet kaptak a garázdálkodásra.
Igaz, nagy nevekre nem volt pénzük, de ennél a műfajnál ez annyira nem is olyan fontos. Ahogy a hasonszőrű produkciók, úgy az Amerikai pite is inkább karrierbeindítóként funkcionált: Sean William Scottnak például ez volt az első mozifilmes szerepe. A meghallgatások alatt még a Home Depot-ban dolgozó srác amint egy ismerősén keresztül megneszelte, hogy valószínűleg övé a szerep, rögtön fel is mondott, hogy apait-anyait beleadva tudjon rá készülni. Pedig mindössze 8 000 dollár ütötte a markát Steve Stifler megformálásáért, de már akkor érezte, hogy ez a film többre hivatott, semmint hogy bemutatója után gyorsan elmerüljön a süllyesztőben.
A megfelelő alapanyagok kiválasztása
Az ösztönei nem csaltak, mint ahogy Herz is nagyon ráérzett arra, hogy az internet korának hajnalán mire van szüksége a jónépnek. A 80-as években születettek merész vígjátékok (gondolunk itt a Malackodókra, vagy a Legénybúcsúra), de rá egy évtizedre a lelkesedés alábbhagyott. A Weitz tesók azért a forgatás előtt gyűjtöttek némi ihletet, noha elmondásuk szerint nem nagyon rajongtak a műfajért, mivel túlságosan "gonosznak" találták a történeteiket. Szerencsére Herz szkriptjébe jóval több szív szorult, bár a rendezők még így is azt érezték, hogy túlságosan kevés szerepet kapnak a gyengébbik nem képviselői. Persze, ez a probléma viszonylag könnyen orvosolható volt. Herznek csak vissza kellett egy kicsit ülnie az írógép elé, hogy a kért módosításokat megcsinálja, és már kezdődhetett is a forgatás.
Az átlagon felüli forgatókönyv önmagában persze nem lett volna elég a sikerhez: egy nagy adag színészek közti kémiára is szükség volt. Szerencsére a két rendező nagy rajongója volt Eugene Levy munkásságának, így amikor Jason Biggset leszerződtették Jim szerepére, egyből tudták, kire van szükség még a híres apa-fia jelenetekhez. Ráadásul a Levy iránti tisztelet abban is megmutatkozott, hogy a rendezők megengedték neki, hogy improvizáljon. A színész pedig ki is használta a lehetőséget, és szinte nem is volt olyan jelenete, ahol ne tette volna meg ezt. Paul Weitz később azt nyilatkozta, hogy szerinte ez volt a titkos összetevő a pite receptjében, hiszen pl. annál a jelenetnél, amiben rajtakapja Jimet az almás pitével, nem hordja le a fiát, hanem pontosan úgy reagál, ahogy egy jófej apa tenné egy ilyen kínos szituációban.
Mehet a sütőbe!
Bár az Adam Herz gimis emlékeiből építkező sztori az író lakhelyén, vagyis Michiganben, a Nagy-tavaknál játszódik, a forgatás ’98 nyarán az ország másik felén, Dél-Kaliforniában vette kezdetét. Az alkotók visszaemlékezései szerint a csapat hamar összeszokott, így szeptemberben különösebb problémák nélkül érhettek véget a bulis hangulatban zajló munkálatok. Jason Biggs szerencsére minden vad ötletben benne volt, egyedül a Nadiát játszó Shannon Elizabeth-tel közös meztelenkedős jelenetnél volt egy kicsit ideges (de hát ki nem lett volna az, nem igaz?). A rendezők 20 év távlatából visszatekintve – hiába az egyik legemlékezetesebb része a filmnek – úgy nyilatkoztak, hogy ma már biztosan nem forgatnák le, mivel már akkortájt is meglehetősen aggályosnak gondolták. De akkoriban még sikerült leküzdeniük a kételyeiket azzal, hogy ilyenek ezek a fiatal fiúk… meg amúgy is: a végén fordult a kocka, szóval Jim megkapta a "méltó büntetését" az illegális streaming miatt.
Az ilyen típusú filmeket gyakran éri kritika a tiniket játszó színészek kora miatt. Igaz ugyan, hogy az Amerikai pitébe is került pár olyan színész, akik már inkább 25 körül jártak, azért a főszereplő négyes tényleg csak egy-két évre volt karaktereik korától. Ez annyira igaz, hogy a Finchet alakító Eddie Kaye Thomas még a 18-at sem töltötte be, ami kifejezetten problémássá tette a Stifler mamájával közös jeleneteit. Vagyis tette volna, mivel az alkotók szimplán nem mutattak semmit abból, amit ők ketten műveltek, csak utalásokat tettek rá, mi is zajlik éppen köztük.
Nézzünk csak rá még egyszer!
Ha már szóba került Stifler mamája: sokan úgy hiszik, hogy ebből a filmből származik a pornóiparban azóta is előszeretettel használt MILF betűszó, azaz a Mother I’d Like to Fuck, mely a magyar szinkronban a kissé szerencsétlen "Debasz" fordítást kapta. Az igazság azonban az, hogy a kifejezés már kb. 5 évvel korábban megjelent az interneten, az Amerikai pitének csupán azt köszönhetjük, hogy ezt követően az egész világon ismertté és népszerűvé vált.
Abban nagyjából mindenki egyetért az alkotók közül, hogy manapság egy ilyen film nem készülhetne el, mint ahogy… nagyon nem is készülnek hasonló darabok. Legalábbis ennyire bevállalósak biztosan nem. Az eredeti vágás még annyira megbotránkoztatta a cenzorokat, hogy NC-17-es besorolást adtak volna a filmnek, ami azt jelentette volna, hogy 17 év alatt senki nem ülhetett volna be rá az USA-ban. Márpedig pont ez a korosztály adta később a nézőközönség jelentős hányadát, szóval Weitzék elővették a vágóollót, megszabadultak néhány szemérmetlen képkockától, beleraktak pár alternatív beállítást, és máris elkészült a barátságosabbnak ítélt, azaz már csak R-besorolást kapó változat (azért később az Unrated verziót is kiadták). Furcsa mindezt leírni 20 évvel később, hiszen manapság Hollywoodban azon megy a centizés, hogy R-besorolás helyett a még barátibb PG-13-ba is beleférjenek, és szinte már eseményszámba megy, ha egy mainstream filmbe némi vér meg káromkodás is kerül. Tényleg eltelt az a 20 év…
A tálalás
Talán nem lepődik meg senki, ha eláruljuk, hogy a film óriási siker lett. Persze, ezt már nagyjából akkor lehetett látni, amikor elkezdték vetíteni a mozikban az első 18-as karikás ízelítőt, mely pontosan ugyanúgy kezdődött, ahogy a film. A közönség pár másodpercig ugyan nem igazán tudta mire vélni a fura nyögéseket és a kivehetetlen képet, de amint látták, hogy miről van szó, egyből ráharaptak. Korábban a tesztközönségnek sem volt egyéb kifogása, csak a cím, mely akkor még East Great Falls High volt, a történet helyszínéül szolgáló gimire utalva. A Universalnál végül el tudták intézni a címcserét, onnantól pedig nem volt megállás: az Amerikai pite több mint 100M dollárt fialt csak az USA-ban, amihez világszinten még további 133M csapódott. Igaz, ez utóbbiból a stúdió nem sokat látott, mert még korábban megváltak a nemzetközi terjesztés jogaitól, hogy az így befolyt pénzből legalább a gyártási költségeket fedezni tudják.
Az egész világra szóló sikernek köszönhető, hogy az Amerikai pitét ma már legtöbben nem Don McLean szomorkás dalával, hanem Jason Biggs és egy sütemény aktusával azonosítják. Bár a szereplőgárdából csak néhányan tudtak élni a hirtelen jött hírnév adta lehetőségekkel, sok feltörekvő színész valószínűleg a fél kezét odaadná, ha egyszer egy ilyen kulturális hatással bíró filmben szerepelhetne, még ha ez azt is jelentené, hogy egy életre beskatulyázzák. Az Amerikai pite mára egy letűnt kor kedves emlékévé vált. Azé a koré, melyben a manapság internetet használók egy jelentős része felnőtt. Azé a koré, amikor még sokkal több mindennel mertek viccelődni az emberek. Azé a koré, ami mintha tegnap lett volna, pedig már 25 éve volt. Azé a koré, amiről a heves nosztalgia miatt úgy gondoljuk, hogy sokkal jobb volt. Pedig nem volt jobb, egy fenét! Ahogy az Amerikai pite sem a műfaj csúcsa, mégis az egyik legfontosabb képviselője, melyet bármikor elő lehet venni, ha ez ember egy kiadós nosztalgiázásra vágyik.
&t=81sEzek lennének az Amerikai pite elkészültének legfontosabb pillanatai. Ti mikor és hány évesen láttátok először a világ talán leghíresebb tinivígjátékát?
